Telephely-e a home office?

Telephely-e a home office?

Általában igyekszünk körültekintően eljárni minden ügyben. Sok mindent végig gondolunk, a lehetséges következményeket és mellékhatásokat is. Az alábbi témával kapcsolatban bevallom őszintén úgy voltam, mint a paraszt bácsi, akit műrepülőzni vittek: erre is gondoltam, arra is gondoltam, na de erre végképp nem gondoltam!

Egy konkrét ügyben a Kúria megállapította, hogy az ügyvezető otthonából végzett banki műveletek és a postai levelezés már olyan tevékenységnek minősülnek, amelyek megalapozzák a telephellyé válást. Egy másik esetben kimondta, hogy a külső helyszínen foglalkoztatott egyetlen adminisztrátor munkavégzése is tartós üzleti tevékenységnek minősül és ezzel adókötelezettség is jelentkezik.

A koronavírus miatt a cégek jelentős része átállt az otthoni munkavégzésre. A kellő körültekintés nélkül megtervezett home office folyamatok azonban jelentős adókockázatot rejthetnek magukban – emelték ki az EY adóperes szakértői. Erre most érdemes tekintettel lenni, mert a hibák utólag már nem javíthatók.

 „A mostani helyzetben sokan nem számolnak azzal, hogy az otthonról végzett munka bizonyos esetekben telephelyet keletkeztet”.

 „Tegyük fel, hogy egy budapesti cég pénzügyi vezetője vidéken lakik és a koronavírus miatt onnan is dolgozik. Elektronikus úton írja alá a szerződéseket, kezeli a cég bankszámláját és minden céges ügyet otthonról intéz. Ebben az esetben már felmerülhet, hogy a vidéki településen vajon van-e telephelye a fővárosi vállalatnak” – mutatott rá az EY adóperes jogásza.

Ennek azért van jelentősége, mert a telephely árbevétele után a társaságnak HIPA fizetési kötelezettsége van az illetékes önkormányzatnál. Ez azt jelenti, hogy a távmunkában végzett tevékenység után származó árbevételt nem a szokásos helyen kell majd bevallani és befizetni, hanem a home office szerinti önkormányzatnál. Ennek elmaradása esetén az ellenőrzést végző önkormányzat adóhiányt, bírságot és késedelmi pótlékot állapíthat meg.

A nemzetközi adózásban már van rá példa, hogy az otthoni munkavégzés anomáliáit felismerve speciális megállapodások születtek a járvány idejére. Franciaország, Németország, Belgium és Svájc például kötött már olyan megállapodást, amelyben a fentihez hasonló problémát nemzetközi szinten rendezik.

Magyarországon egyelőre nem született olyan, áthidaló megoldás a helyzet kezelésére, ami csökkentheti a vállalatok adminisztrációs terheit. A társaságoknak így mindenképpen figyelmet kell fordítaniuk a megváltozott körülményekre.

Forrás: https://www.onadozo.hu/hirek/telephely-a-home-office-10091

Azt nem tudni, hogy a helyi önkormányzat honnan értesül az otthoni munkavégzésről, ha csak nem jelentjük be lakásunkat, házunkat is telephelyként. Ami nemcsak további adminisztrációs terhet jelent, de családi házban még a kéményseprést is külön meg kell fizetni.