A kormánypárti képviselők támogatásával jóváhagyták a 2021. évi költségvetés főbb számait valamint egy kalap alatt közel 40 törvény módosítását.
A regnáló kormány 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett.
Hasonlóan az előző évekhez az állam működése 2021-ben is nullszaldós, tehát a közszolgáltatások – többek között az egészségügy, az oktatás és a honvédelem – költségét az állam továbbra is a működési bevételeiből finanszírozza.
Az államadósság-mutató 2021-ben várhatóan 69,3 százalékra csökken a 2020 végére várható 72,6 százalékról.
A büdzsé egyik pillére az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, amely tartalmazza az emberek védelméhez, a járvány elleni védekezéshez, illetve az egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat, 2.944 milliárd forint összegben. Az alap bevételét képezi a kiskereskedelmi adó (54 milliárd forint) és a gépjárműadó teljes bevétele (87 milliárd forint) is.
A költségvetés másik kiemelt pillére a gazdaságvédelmi alap, amely a gazdaság védelmével és az újraindításával kapcsolatos programok folytatására, kiemelt fejlesztésekre, beruházásokra, továbbá a foglalkoztatás elősegítésével kapcsolatos intézkedésekre teremti meg a szükséges fedezetet, 2600 milliárd forintot meghaladó összegben.
A pénzügyminiszter korábban azt mondta, 2021-ben minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat, így jövőre közel 2295 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására, ami 67 milliárddal magasabb, mint idén. Fenntartják a családi adórendszert, emelik az ápolási díjat, növelik az óvodai és bölcsődei férőhelyeket.
Varga Mihály közölte azt is, oktatásra 2021-ben mintegy 2.230 milliárd forintot fordítanak, ami 78 milliárddal több, mint idén. Jövőre 4.477 milliárd forintot biztosítanak a közszférában dolgozók bérére, ami 387 milliárddal magasabb az ideinél.
2021-ben 3.915 milliárd forintban határozták meg a nyugdíjbiztosítási alap kiadásait, amely közel 330 milliárddal magasabb, mint idén. Visszaépül a 13. havi nyugdíj: az idősek 2021-ben a januári nyugdíjon felül egy heti nyugdíjat kapnak, erre 77 milliárd forint szerepel a költségvetésben.
2021. január elsejétől 11 százalékra mérséklődik a kisvállalati adó (KIVA) kulcsa. A kisadózók tételes adója (KATA) szabályainak szigorítása miatt pedig az eredetileg tervezett 197 milliárd forint helyett 237 milliárd forint bevételre számítanak.
Mintegy 860 milliárd forintos forrás jut az önkormányzatoknak 2021-ben, ami közel 120 milliárddal több, mint idén. Ugyanakkor az alacsonyabb adóerejű önkormányzatokra is kiterjesztik a szolidaritási hozzájárulás fizetését, ezért az idénre tervezett 43 milliárd forint helyett jövőre 165 milliárd forint folyhat be ezen a címen.
Az idei 75 milliárd forintról jövőre 97 milliárd forintra emelkedik a közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása.
Mintegy negyven törvény változott, a módosítások érintik többek között a szerencsejáték szervezéséről szóló, az állami vagyonról rendelkező, a közbeszerzésekről szóló, illetve a helyi adókra vonatkozó jogszabályt.
Fontosabb változások
A kereskedelmi törvény változtatása az ital-nagykereskedelem piacát úgy módosítja, hogy megtiltja a kizárólagos terjesztési szerződéseket a fogyasztók és a hazai gyártók érdekeinek védelmében.
Az egyszer használatos műanyag termékek betilthatóságáról, a koronavírus-járvány miatt csúszó naperőmű-támogatások meghosszabbításáról is döntött az Országgyűlés, amely arról is határozott, hogy kedvezményes, 5 százalékos forgalmi adóval épülhessenek lakások a rozsdaövezetekben.
Az Országgyűlés pénteken felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben tiltson be számos egyszer használatos műanyag terméket.
Meghosszabbíthatóvá váltak a koronavírus-járvány miatt csúszó naperőmű-támogatások.
Inflációkövető lesz a jövőben az útdíj Magyarországon.
Szeptembertől iskolaőrök teljesíthetnek szolgálatot az állami köznevelési és szakképzési intézményekben.
Változnak a közjegyzőkre és a bírósági végrehajtókra vonatkozó szabályok.
A tizenharmadik havi nyugdíj 2021-ben a nyugellátások januári összegének 25 százaléka, 2022-ben az 50 százaléka, 2023-ban pedig a 75 százaléka, a rá következő évben pedig a nyugdíjasok már a tizenharmadik havi nyugdíj teljes összegét kézhez kapják. Ezt követően minden évben az egyhavi nyugdíj összege jár.
Ősztől valamennyi tanuló ingyen kapja a tankönyveket.
A veszélyhelyzetben már alkalmazott digitális munkarend a jövőben is része lehet az iskolai oktatásnak.
Hatékonyabbá válhatnak a csődeljárások.
A kormány sporthoz fűződő kapcsolata jut kifejezésre abban, hogy jelentőségének megfelelő súllyal szerepelnek a sporttal kapcsolatos törvényváltozások.
Aki a részletekre is kíváncsi, annak Magyarország 2021. évi költségvetése elérhető a www.parlament.hu oldalon.